2. Fly On The Windscreen
3. A Question Of Lust
4. Sometimes
5. It Doesn´t Matter Two
6. A Question Of Time
7. Stripped
8. Here Is The House
9. World Full Of Nothing
10. Dressed In Black
11. New Dress
Black Celebration (1986)
|
1. Black Celebration 2. Fly On The Windscreen 3. A Question Of Lust 4. Sometimes 5. It Doesn´t Matter Two 6. A Question Of Time 7. Stripped 8. Here Is The House 9. World Full Of Nothing 10. Dressed In Black 11. New Dress |
1985 végén a Depeche Mode berkein belül teljes káosz uralkodott. Dave nem volt képes gyorsan lábraállni a szanatóriumi napok után, Alan, a csapat zenei motorja pedig egyrészt elbizonytalanodott magában és az általa kreált stílus sikerességében a két sikertelenebb kislemez után, másrészt pedig ekkortájt kezdődtek az első Martin-Alan viták az együttes irányvonaláról és zenéjéről. Egyáltalán ebben az időben kezdődött Alan néminemű hozzáférhetetlenségre való hajlama.
Ezúttal Martin az, aki összetartja az együttest, oly módon, hogy a rekordidő alatt elkészülő album új számait kivétel nélkül ő készíti! Tehát nemhogy nincsenek külön Alan-számok, mint pl. a Two Minute Warning vagy az If You Want, de még Alan-Martin közös szerzemény sincsen az albumon (kislemezeken majd lesznek), amire legutóbb 1982-ben volt példa! Az új album tehát egy teljes egészében Martin-album, erősen az ő hatásával, de erről majd később.
Már az nem kis meglepetés volt, hogy az együttes egyáltalán nem pihent Dave betegsége alatt, hanem elképesztően rövid idő alatt "összedobta" új nagylemezét. Februárban jelent meg az új maxi, Stripped címmel, a B oldalon pedig első ízben két szám volt található, a But Not Tonight és a Black Day.
A szokatlan stílusú, könnyfakasztó, megható Stripped a tizenhatodik helyig jut a listákon, merthogy ezt is betiltják. Valószínűleg a provokáló, sötét és elkeseredett klip miatt, a szövegek miatt aligha. Egyesek szerint a szeretkezés vágya, mások szerint (pl. szerintem) a természetességre való törekvés a dal mondanivalója. Amerikában érezte az együttes, hogy nem lesz benne sok köszönet, ha a Strippedet a kislemez A oldalán adják ki, így ott a kedves, könnyed hangulatú But Not Tonight volt az A oldalas szám (a Stripped és a Black Day a B oldalon voltak), és ehhez új klipet is készítettek. Ez a dal egyébként a Modern Girls című film egyik betétdala - ez az első Depeche Mode soundtrack.
A Black Day volt az egyik Alan-Martin közös szerzemény ebből az "Alan-mentes" évből, és a hangzása ugyanolyan félelmetes, mint a címe. A dalt Martin énekelte, és a dalszövegek a későbbi címadó albumszámból származnak. Különös, hogy egy ilyen félelmetes és szomorú kislemezen (Stripped, Black Day) megfér a But Not Tonight is, ami felszabadultságával és életörömével inkább az 1987-es albumra illene.
A Strippedet tehát betiltották, a klip borzasztóan sötét, bőrdzsekikben és bőrkesztyűkben ütik-verik a kocsikat, rengeteg festéket használnak, és ők a legnagyobb lázadók. Márciusban megjelenik az új album ijesztő címmel: Black Celebration. Sötét, bizarr, sátánistának tűnő, nyugtalanságot keltő albumcím, ennek ellenére az együttes legérzelemdúsabb albumát takarja - de az is igaz, hogy a legsötétebbet is. Az album nem kis meglepetésre a negyedik helyig jutott az angol listákon - ebben a helyezésben valószínűleg némi szerencse is közrejátszott. Az együttes ebben az évben, ezzel az albummal hívja le a legmélyebbre a rajongókat egy sötét és néhol ijesztő világban, ahol azonban a lelkek megnyugvásra és vigaszra lelnek.
Ezzel együtt az év hátralévő részében elindul a popularizálódás iránti tapogatózás. A második kislemez, az együttes egyik legszebb lassú száma, a Martin által énekelt A Question Of Lust csak huszonnyolcadik lett a listákon, és az együttes tagjait nyugtalansággal töltötte el, hogy esetleg eltűnhetnek a süllyesztőben (ennek a maxinak a B oldalán szerepelt egyébként a másik Alan-Martin közös szerzemény, a Christmas Island). Az augusztusban kiadott A Question Of Time kislemez - ez a tizenhetedik helyig jutott - már meglepően táncolhatóra volt remixelve, a jókora késéssel kiadott klipben pedig eltűnt a festék és minden sötétség, sőt a klip végén - a The Meaning Of Love klipje óta először - mosolyogni láthatjuk az együttes tagjait. A maxi B oldalán első ízben volt hallható live felvétel, mégpedig az aktuális programadó szám, a Black Celebration élő verziója.
A Black Celebration tehát minden tekintetben átmeneti album: az együttes ezúttal nem képes tartani image-ét egy teljes évig: noha még februárban provokálnak (Stripped), augusztusban már a discokba szeretnének betörni (A Question Of Time) - egyelőre kevés sikerrel. Maga az album azonban a teljes érzelemskálát felvonultatja. Nagyjából erről szól minden szám: kint hideg van, de mi bent vagyunk, szeretkezünk, szeretjük egymást, és nekünk így jó. A dalok nagy része úgy indul, hogy nincs semmi remény, aztán a végén mégis ott van a kiút, ha nem is lázadás, hanem az érzelmek kimutatása formájában.
A Black Celebration borítója eléggé nehezen kategorizálható, egy fekete templombelsőt ábrázol gótikus, csúcsos ablakokkal, de láthatunk a CD-borítón virágokat, sőt hangszórót (!) is - mindenesetre érdekes. Az album rendkívül hódító, talán első hallgatásra a legajánlottabb: igazi Depeche Mode-feeling; sötét és mégis vigasztaló. A dalszövegek mindegyike érzelmes, egy szám kivételével nyoma sincs már a Construction Time Again kemény politikusságának.
Alan háttérbe szorulása természetesen zenei változást is okoz, végülis akkora nagy meglepetést nem hoz ebből a szempontból az album, de az erőteljes, hatásvadász effektek, az ijesztő és váratlan pillanatok, valamint a "csörömpölés" háttérbe szorulása mind-mind ennek az albumnak a jellemzője. Az album számai általában összefolynak valamennyire, ezért külön-külön hallgatni a trackeket itt eléggé "barbár" dolog, de az is igaz, hogy az eklektikusnak mondható album ennek ellenére nem igazán alkot egy egészet, egy helyen eléggé "megtörik". Nézzük a számokat! A Black Celebration természetesen a nyitószám, az örök kedvenc, az album programadó száma (ez az egyetlen eset, hogy valós számcím legyen az album címe). Halkan beinduló, kissé Bonanzára emlékeztető gyors szekvenciák, majd a hatásvadász szintieffektek után Dave hangja, amely egyből megalapozza az album hangulatát: "Let´s have a black celebration, a black celebration tonight" (leírva semmi, de aki már hallotta, az nem felejti el). Az egész album mondanivalója benne van a számban: végetért egy újabb gyászos nap...ünnepeljünk...veled vagyok, boldog vagyok...Az öledbe bújok, hogy elfelejthessem, miket nem tudok ma megtenni... Tipikus Black Celebration-életérzés. És nincs vége ennek az érzésnek: következik a már az It´s Called A Heart maxiról ismerős Fly On The Windscreen. Ez az együttes egyik legnyomasztóbb száma, nemcsak a mondanivaló, hanem a hangzás miatt is. "Halál mindenhol" de "Come here, kiss me, now", tehát a vígasz ismét itt van. A hangzás nagyon vontatott, és ugyanúgy tele van gyors, koncerten playback nélkül megoldhatatlan (!!!) szekvenciákkal, mint a Black Celebration. A hangulat megmarad, és következik a második maxi, az A Question Of Lust. Martin első komolyabb megnyilvánulása ezen az albumon remekül sikerül. Talán első hallgatásra a leghódítóbb dal, kevesen vannak, akinek nem jön be ez a dal elsőre. Érdekes szerelmi vallomás: "Többet kell innom annál, mint amit Te gondolsz rólam, hogy bárkinek is odaadjam magam" - tipikus Martin Gore. A dal végén a kis egyszerű szintidallam szinte himnikussá emeli a számot. A következő szám erősen megtöri a hangulatot, az ugyancsak Martin által énekelt Sometimes nem igazán illeszkedik ide. Ez egyébként a legrövidebb Depeche Mode-dal, nincs két perc. A gospeles hangzás nem rossz, a templomi hangulat is megvan, de ez egy kislemezen is éppencsak elment volna, nem pedig egy albumon, ráadásul három ilyen remek szám után. A Some Great Rewardos It Doesn´t Matter kistesója, az It Doesn´t Matter Two szerencsére jobb, mint az elődje, de az ugyancsak Martin által énekelt dal így sem mindenki szívéhez talál utat. A dal mondanivalója szinte teljesen ugyanaz, mint a Lie To Me-jé. Ismét felpörög a tempó, a harmadik maxi, A Question Of Time következik. Jó kis szám remek szövegekkel, ám ez az albumverzió minden, csak nem meggyőző. A táncolhatóbb kislemezverzió sokkal jobb. A szövegek talán az egyik legtalálóbbak. Egy férfi meg akarja védeni egy 15 éves helyes lány becsületét és ártatlanságát, de érzi, hogy minden hiába, a lány önként fogja magát "megadni" az utána lihegő férficsordának. Időközben a férfinem minden önzősége megmutatkozik: hogy is képzelik, hogy csak úgy eljátszanak "az én kicsikémmel", az én tulajdonommal. Valóban, az utolsó sorokban: "Ismerem a fajtámat, tudom mi forog a fejünkben". Az egyik legtöbb ellentéttel bíró dalszöveg pörgős, táncolható alapokon - és az egyik legnagyobb koncertkedvenc. Következik az első maxi, a Stripped, egy kicsit visszasüllyedünk a szomorúbb hangzásba. Ez a verzió hosszabb és talán kifejezőbb is, mint a kislemezverzió. Gyere velem...ha csak egy órára is...el innen...a nagyváros bekebelez minket...ott füst van, érzem a csókodon...szeretnélek "meztelenül", természetesen látni, szeretném, hogy a TV-d nélkül hozzál döntéseket. Ma is hatványozottan aktuális mondanivaló csodálatosan szép és felkavaró zenei alapokon. Ez a dal is hatalmas koncertkedvenc - köszönhetően a kissé hippis hangulatának is. Az album alaphangulata megmarad a következő számmal, ez a Here Is The House. Ismét kint hideg van és szomorúság, de itt bent, a házunkban a melegség és a lelki közösség. A dal egyedi hangulatát tovább emeli egy állandóan ismétlődő, rendkívül különös effekt, amely - bátran állíthatjuk - 1986-ban korszakalkotónak számított (érthetetlen módon az aktuális turnék kifütyülték a dalt, ezért ehelyett a New Dress-t tették bele a setlistbe!). Martin visszatér talán az egyik legmeghatóbb dalával, a World Full Of Nothing-gal. A minimalista és mégis hódító zenei alapokon az első igazi szerelem és az első szeretkezés a téma. Ez ismét egy olyan dal, ami előtt kevés szív marad zárva. Dave visszajön a következő dallal, a leginkább egy opera áriájára emlékeztető Dressed In Black-kel. Az eddigi visszafogottabb Martin-szeretkezések után most úgy tűnik, ismét a perverz szex lehet szó. Félelmetes hangzás, de remekül illeszkedik az album hangulatába. Ez, és az előző szám egyébként nincs 3 perc, ami már önmagában eléggé meglepő, de ezen az albumon ez volt a megszokott. Az utolsó, tizenegyedik szám, a New Dress némi meglepetésre kissé összerombolja az eddigi érzelmes képet, és egy szám erejéig az eddig még távolról sem említett politika kerül szóba. Ma már morbidnak ható szövegek: noha a világon rengeteg borzalom történik, a sajtó csak azzal törődik, hogy "Princess Di is wearing a new dress", azaz hogy az azóta tragikusan elhunyt Diana hercegnő új ruhát visel. De a vigasz és a mondanivaló mégis ott van az album végén: megváltoztatható a világ, csak változzon meg egy szavazat. Érdekes zárószám az együttes legérzelmesebb albumán, annyi szent.
A Black Celebration tovább mélyítette az eddigi rajongók rajongását, és túláradó érzelmességével biztos jóhéhány új érző szívet szerzett az együttesnek. A csapatot azonban inkább az dicséri, hogy miután lementek a lázadás és az érzelmek igen nagy mélységébe, onnan sikerült is villámgyorsan kikecmeregniük - hogy a következő albumukkal aztán meghódítsák az egész világot.
Készítette: Szigeti Laci.