2. The Things You Said
3. Strangelove
4. Sacred
5. Little 15
6. Behind The Wheel
7. I Want You Now
8. To Have And To Hold
9. Nothing
10. Pimpf
11. Mission Impossible
Music For The Masses (1987)
|
1. Never Let Me Down Again 2. The Things You Said 3. Strangelove 4. Sacred 5. Little 15 6. Behind The Wheel 7. I Want You Now 8. To Have And To Hold 9. Nothing 10. Pimpf 11. Mission Impossible |
1986 elején-közepén a Depeche Mode egyike a legsötétebb zenét játszó együtteseknek. Már maga a kissé ijesztő albumcím (Black Celebration), s a Stripped klipje is tovább növelte a kultuszt és a sötétséget, s az aktuális album leggyakrabban előforduló szava is a "black" volt. Az együttes ebben az időben nem sok új rajongót szerzett (bár Magyarországon az első DM-rajongók ekkor jelentek meg, elsősorban a még csak ekkor beszivárgott Master And Servant-nek köszönhetően), de a régiek, akik megszerették az együttes egyedi hangulatát a Some Great Rewarddal, azok biztos nem csalódtak a Black Celebration-ben sem, sőt ez az album minden bizonnyal tovább is mélyítette bennük a kultuszt és a rajongást. A médiák azonban akik 1984-ben másodszor is felkapták, majd ugyanazzal a lendülettel "le is ejtették" az együttest, egyre negatívabban nyilatkoznak a Depeche Mode zenéjének és szövegvilágának ijesztő sötétedéséről, valamint a négy srác kissé talán tényleg túlzott festékhasználatáról. A negatív publikálásnak köszönhetően a Black Celebration-nel megállt az a meredek növekedés az eladási statisztikákban, ami az A Broken Frame óta volt tapasztalható.
A Depeche Mode válaszút elé került. Vagy folytatják az egyre sötétebb - igaz a rajongók számára egyre szívhezszólóbb - zenék és szövegek gyártását és ezzel fennáll a veszély, hogy nem lesz több rajongója az együttesnek, sőt egyre kevesebb lesz, hiszen sokan "ki is növik", meg is unhatják a DM zenéjét, vagy jóval populárisabb, táncolhatóbb zenét csinálnak, amivel valószínűleg sok új rajongót szereznek, viszont csalódást okozhatnak a régi rajongóknak.
Az 1986 augusztusi kislemez, az A Question Of Time ez utóbbi utat sejttette. A klipben eltűnt a festék az arcokról, sőt a klip végén - a The Meaning Of Love óta először - mosolyt is láthatunk az együttes tagjainak arcán! A szám pedig abszolút táncolhatóra lett keverve. A kislemez máris nagyobb siker lett, mint a Blasphemous Rumours óta bármi (nem helyezésben, hanem lemezeladási számban), és ez már azt sugallta, hogy a Depeche Mode - 1984 után ismét - populárisabb vizekre evez. A Question Of Time végül mégsem durrant akkorát, mert a klip csak kb. fél évvel később készült el, mint ahogy a kislemezt kiadták, s ez már akkor sem volt nyerő - tehát az a tizenhetedik hely, amit a kislemez elért, azt klip nélkül érte el (az A Question Of Lust klippel együtt lett huszonnyolcadik), tehát úgy tűnt, kifizetődő a populárisabb út folytatása.
1986 végén stúdióba vonult a csapat, és 1987 tavaszát is ott töltötték. Időközben - még 1986 végén - Alan Wilder szólóalbumot ad ki Recoil néven 1+2 címmel, ami igen rosszra sikerült, hiszen a két, negyedóra körüli számban mindössze Depeche Mode sample hangok hallhatóak egymás után. Alan egyébként az új album elkészítésében ismét nagy részt vállalt - de még mindig nem akkorát, mint a Construction Time Again vagy akár a Some Great Reward esetében.
1987 áprilisában aztán robban a bomba. A Depeche Mode kijön talán a legkedvesebb kislemezes számával, a Strangelove-val. Kedves, táncolható hangzás és teljesen felszabadult, úgymond "nagy tehertől megszabaduló" szövegek jellemzik a dalt. A kislemez B oldalán két inkább régi időket idéző dal volt található, a félelmetes zongoramelódia, a Pimpf és a szomorkás Agent Orange.
A Strangelove óriási sláger lett. A félelmetes, dark zenét játszó csapat egyszeriben diszkókedvenccé vált, 1987 nyarát úgy jellemezte a Strangelove, mint mondjuk 1996 nyarát a kokodzsámbó. Egy diszkó, egy házibuli sem múlhatott el a Strangelove nélkül. Egyetlen jól eltalált számmal az addig Depeche Mode-ra fintorgó "diszkósréteg" is elfogadta az együttest, sőt ekkortájt egy kicsit ismét divat lett a DM-et (de csak a Strangelove-ot) kedvelni. A dal egyedül Angliában nem lett sikeres a makacs negatív publikálásnak köszönhetően. Az, hogy a régi "dark" rajongók mit szóltak a Strangelove-hoz, azt nem tudom, de nem biztos, hogy tetszett nekik. A klip egyszerűen életörömöt sugároz, s feltűnnek benne a hangszórók.
1987 nyarán elkészült az új album, de előtte még megjelent egy maxi, a beszédes című Never Let Me Down Again. Ebben a dalban folytatódik a felszabadult, hódító hangzás, a szövegekkel pedig igazán nem lehet mit kezdeni, de az biztos, hogy megindító és hódító minden sor (egyes vélemények szerint viszont az egyik legszomorúbb szövegű DM-dal ez, valljuk be, így is lehet nézni!). A kislemez B oldalán egy igen gyenge dal szerepel (Pleasure, Little Treasure) címmel, amit azonban a "101-en", azaz a turné során olyannyira feljavították, hogy talán a korszak legjobb száma lett belőle. A kislemez mindössze huszonkettedik lett az angol listákon, ám szerte Európában egy újabb közkedvelt slágere lett a táncparkettnek. A klip elég érdekes lett, szinte az az ember érzése, hogy a csapat mindent megtett azért, hogy a klipben semmi sem érződjön a dal sodrásából, de fogadjuk el, hogy ez is egy DM-klip - ráadásul a leghosszabb, hiszen a split mixhez készült a klip, ami több, mint 9 perc.
Szeptemberben megjelent az új nagylemez, a Music For The Masses. Az, hogy Angliában mindössze tizedik lett, az nem meglepetés, ám igazán sokat nem vettek belőle sehol sem, különösen Európában fogyott a vártnál lassabban. A hangszórós image (ami egyben a CD borítója is) megmaradt és a világ meghódítását sugallja, a dalszövegek pedig közel sem szólnak olyan mély dolgokról, mint a Black Celebration szövegei. A Music For The Masses tehát egy sokkal emészthetőbb, foghatóbb album, mint az elődjei. Zeneileg az eddigieknél táncolhatóbb, könnyedebb, légiesebb, kedvesebb, szövegeket tekintve pedig kevésbé depresszív, nem olyan "nehéz", mint az eddigiek.
Az aktuális turné 1987 októberében indul, első ízben nem Angliában - a negatív BBC-publikálásnak köszönhetően. A koncertkörút - finoman szólva - nehezen indul be, az együttes félházak előtt játszik, ráadásul Martint nemegyszer kifütyülik, mikor a Somebody helyett a Pipeline-t énekli el (később Martin is átváltott a Somebody-ra). Aztán lassan beindul a szekér, az amerikai koncertkörút már ismét diadalmenet. 1987 utolsó napjaiban megjelenik az új kislemez, a Behind The Wheel. A talán legtalálóbb albumszámot túl táncolhatóvá remixelték, ezáltal szerintem az egyedi hangulata veszett el a dalnak. A B oldalon pedig az első kiadott Depeche Mode-feldolgozást hallhatjuk, az 1964-ben kiadott Rolling Stones dal feldolgozását, a Route 66-et. Talán ennek is köszönhető, hogy ez az első kislemez, amelyből Amerikában sokkal több fogy, mint Európában. A klip a Never Let Me Down Again folytatása (különös, hogy az együttes egyik legpozitívabb korszakában születtek talán a legfélelmetesebb hangulatú klipek). Angliában a kislemez huszonegyedik helyet ér el, ám mégis csaknem kétszer annyit adnak el belőle (az amerikai sikereknek köszönhetően).
1988 májusában - még mindig tart a turné ekkor - a Depeche Mode érdekes lépésre szánja el magát, ugyanis kiad az albumról még egy kislemezt. Ez az együttes első "negyedik-kislemeze" egy albumról, ami nem is akkora csoda, de az már az, hogy nem a táncolható Nothing-ra, hanem a Little 15-re esett a választás, amit ráadásul át sem remixeltek, ami enyhén szólva is alapfeltétel egy negyedik maxi esetében. Ám itt ismét belépett a képbe a BBC, aki kijelentette, hogy nem engedi kiadni a Little 15 kislemezt. Döbbenetes lépés, hiszen ebben a dalban semmi lázadó és provokáló nincsen, de az angol média feje hajthatatlan maradt. Az együttes azonban ragaszkodott a kislemez kiadásához, végül Belgiumban sikerült publikálni a kislemezt, amely így csak importként kerülhetett fel az angol slágerlistákra, és így lett hatvanadik - ami nem kis bravúr. Ez egyébként hosszú idő után az első kislemez, amely szinte teljesen visszhangtalan maradt, Amerikában huszadannyit sem adtak el belőle, mint a Behind The Wheel-ből. A Little 15 kislemez B oldalán két érdekes kísérlet volt hallható: egy St. Jarna (amit sokat tévesen Stjarnának hisznek) című Depeche Mode effektekkel telepakolt zongoramelódia, és Ludwig Von Beethoven Holdfényszonátája (Moonlight Sonata) Alan előadásában (ez utóbbi Martin ötlete volt). A dupla B oldal ellenére is teljesen visszhangtalan maradt a kislemez, s a BBC maximum annyit ért el, hogy a Depeche Mode haragosan és csalódottan elfordult egy kicsit a "hűtlen" angol és európai rajongóktól és ekkor egy ideig Amerikára koncentrálták erejüket. Ennek fényes bizonysága az 1988 végén kiadott Strangelove (remix)/Nothing (remix) kislemez, amely csak Amerikában jelent meg. Ezen a Strangelove és a Nothing új mixei voltak hallhatóak. Ami meglepőbb volt, hogy a Strangelove-hoz új klipet forgattak, ami meglehetősen "amerikai ízű" lett, igaz amit sokan ismerünk, az pedig egy kicsit "európai ízű".
Nézzük a Music For The Masses számait! Az album nyitódala, a Never Let Me Down Again ezúttal nem vetíti előre az album mondanivalóját, hacsak a felszabadult, kedves hangulatot nem, ami ebből a számból árad. A meleg diszkók egyik kedvenc dala ez: "I´m taking a ride with my best friend...", és talán a "legrepítőbb" refrén: "We´re flying high..." "Never want to put my feet back down on the ground..." Sokakat megindító daltéma és fantasztikus hangszerelés. A lendületes kezdés után az első meghittebb pillanat következik az albumon, a Martin által énekelt Things You Said. Noha Martin ezen az albumon már korántsincs annyira "jelen", mint a Black Celebration-ön, hangulatot azért tud teremteni. Ez a ködös, mélabús dal megnyugtatja az embert, noha éppen az emberekben való csalódásról szól a szöveg, de az is benne van, hogy mindenki bízhat az igaz barátaiban. Ekkor megérik a hangulat a nagy slágerre (ld. Some Great Reward, Violator) és következik a Strangelove. Ez az albumverzió eléggé eltér a kislemezverziótól, hosszabb, kevésbé táncolhatóbb, de talán hangulatosabb. A dal a felszabadultságról életörömről, a sötétség korszakának kinövéséről szól ("I give in to sin because you have to make this live liveable"), azaz az életet élhetővé kell tenned, nem kell mindig lázadnod és sötétségbe burkolóznod. A legmeglepőbb sor: "I´ll make your heart smile", azaz a Depeche Mode ezúttal nem elgondolkodtat és esetleg elszomorít, hanem megmosolyogtatja a szívedet. A dal plusz sorokkal gazdagodik egyébként a kislemezverzióhoz képest. A felszabadult, kedves, légies hangulat folytatódik a következő dalban, a Sacred-ben. Noha úgy tűnik, hogy ez a Depeche Mode első hittel foglalkozó dala (a Blasphemous Rumours-t ide sorolni elég morbid lenne), ám itt is tulajdonképpen a szerelemről van szó, mint örök hitvallásról. A kedves, táncolható dal senkinek nem a kedvenc DM-dala, de mindenki nagyon szereti. Ha hiányolnánk az "igazi"(=Black Celebration-ös) Depeche Mode-hangulatot, most megkaphatjuk a viharos sorsú negyedik kislemezen, a Little 15-ben. A kissé gyászindulóra emlékeztető, sötét szám egy kicsit ki is lóg az albumról, de egyedi hangulatával nagyon sokak kedvence. Egy 15 éves lány útkeresése, bizonytalansága a dal témája - ezért is érthetetlen, hogy miért tiltották be (talán a klip miatt?). Sejtelmes, erotikus hangulatú dal következik, a harmadik kislemez Behind The Wheel. Kevés, de rendkívül találó szövegű single, szinte a vágy és az erotika himnuszának is tekinthető. Ha csak egy kicsit bogozzuk a témát, rájöhetünk, hogy miről van szó: az ágyban ezúttal a lány veszi át a vezető szerepet... Az abszolút táncolható, gitárfutamokkal teletűzdelt dal óriási koncertkedvenccé nőtte ki magát az évek során. A második Martin által írt dal, az I Want You Now következik, ami sokak kedvence, de az én szívemhez nem igazán talált utat. Mintha egy kiskamasz első versét olvasnánk, s a dal hangszerelése is nagyon különös. Van itt minden: lihegés, orgonahangok, dúdolás... Furcsa dal. A lihegés egy idő után egy hidegháború orosz nyelvű rádióadássá "szelídül", ahol a következő hangzik el: "A híradások a nukleáris fegyverek megsokasodásáról és a fegyverkezési verseny szociálpszichológiai problémáiról tudósítanak". Ezután pingponglabdák esnek le valahonnan (aki hallotta a dalt, az bizonyíthatja, hogy normális vagyok) és megkezdődik a To Have And To Hold. A meglehetősen nyomasztó hangszerelésű dal Dave makacsul mély hangjával lesz igazán félelmetes. A szöveg kb. ugyanarról szól, mint a Strangelove szövege: "Meg kell tisztulnom", ám a végén egy új társ szüksége merül fel, aki "arany szívvel segít nekem megszerezni és megtartani". Az is kiderül, hogy ennek a társnak az eljövetele messze van még, addig még "flörtölnöm kell mindenfajta mocsokkal". Egy kaotikus és egy sötét hangulatú dal után ismét slágeresebb vizekre evezünk: ez a kilencedik szám, a Nothing. Az abszolút táncolható, slágeres, kellemes hangzású dal szinte kislemezért "kiált", nem is csoda, hogy ez az egyetlen dal, amit kétszer is kiadtak kislemezek B oldalán: a Strangelove (remix) kiadvány B oldalán egy Nothing (remix) szerepelt, a 89-es Everything Counts (live) kislemez B oldalán pedig egy Nothing (live). A dal Amerikában lett igazán nagy kedvenc. A szövegek pontosan arról szólnak, amiről a Bonanza Banzai Elmondatott című dala: minden el lett mondva, és "én nem próbálok Neked olyasmit elmondani, amit még nem tudtál volna, amikor reggel felébredtél". Talán az album legbrilliánsabb sorai ezek. Az album utolsó énekelt dala ez, ugyanis az album egy kis meglepetésre a Strangelove maxi B oldalán található Pimpf rövidebb verziójával folytatódik, illetve ha úgy vesszük, zárul. A lassan beinduló, félelmetes dalnak itt egy rövidebb verziója szerepel, de a dal végén már teljes lesz a káosz. Ez az egyetlen Depeche Mode-instrumentális, amihez klipet forgattak. Nem igazán briliáns zárása az albumnak, főleg nem a néhány másodperces Mission Impossible-lel, ami a Pimpf lecsengése után szerepel az albumon. Itt távoli szintihangokat hallhatunk valami szöszmötöléssel a háttérben. Egy jól sikerült album eléggé gyenge lezárása ez.
A Music For The Masses volt az a Depeche Mode-album, amely végleg meghódította a világot, különösen Amerikában lett nagyon sikeres, főképpen a Behind The Wheel-nek, a Route 66-nak és a Nothing-nak köszönhetően. Minden bizonnyal Európában is több rajongót szerzett az album, noha talán ez az első LP, amin nem érezhető akkora fejlődés, mint az eddigieken, s sok régebbi rajongó nem tudta megemészteni a sokszor túl táncolhatóra kevert "diszkóhangzást" - ekkor "morzsolódott le" az első jelentősebb rajongói tömeg. Ám legalább tízszer annyian jöttek helyettük, aminek köszönhetően az együttes egyértelműen a világ legnépszerűbb együtteseinek szűk táborába érkezett.
Készítette: Szigeti Laci.