Songs Of Faith And Devotion Live (1993)

  1. I Feel You
2. Walking In My Shoes
3. Condemnation
4. Mercy In You
5. Judas
6. In Your Room
7. Get Right With Me
8. Rush
9. One Caress
10. Higher Love

A Depeche Mode 1993 januárjában kiadta I Feel You című maxiját, ami egy új korszak kezdete volt az együttes és rajongói számára. Márciusban megjelent a nagylemez is Songs Of Faith And Devotion címmel, majd az áprilisban kiadott Walking In My Shoes című kislemez után elindult a minden eddiginél grandiózusabb Devotional Tour. Ez a turné több újdonsággal is szolgált az eddigiekhez képest: először kísérték énekesnők (mégpedig két színesbőrű gospelénekesnő) a színpadon az együttest, valamint Alan Wilder - az együttes történetében először - a dobok mögé ült pár számban (I Feel You, Never Let Me Down Again, In Your Room, stb.). A turné dalainak hangzása tehát sokkal "élőbb" volt, mint eddig  bármikor (különösen a Violator Touron...), és a jelentős rajongóleforgácsolódás ellenére legalább akkora tömeghisztériát okozott, mint az eddigi turnékon. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy remek dallistát állított össze Alan Wilder (merthogy Ő állította össze első ízben az együttes történetében), egy kisebb (Halo) és egy nagyobb (Fly On The Windscreen) meglepetés is felcsendül, viszont kimarad az Alan által nem igazán kedvelt Strangelove, vagy az élőben (illetve élőhöz közeli hangzásban) nehezen eljátszható Black Celebration és A Question Of Time.

Az első, már turné közben kiadott kislemezen, a Condemnation-ön már vannak live felvételek: maga a címadó dal, a Personal Jesus, az Enjoy The Silence, valamint a Halo hallható ezen a kislemezen. Ebből tehát nem lehet igazán leszűrni, hogy most lesz-e live-album, vagy sem, mint ahogy a 101-nél le lehetett (ahol ugye egy "kicsit" gyanús volt, hogy sem a Behind The Wheel-en, sem a Little 15-ön nincsenek live felvételek.). Így is ért mindenkit nagy meglepetésként, hogy 1993 Mikulására (egészen pontosan december 6.-ra) egy hamisítatlan új nagylemezt dobott piacra a Depeche Mode...

És ez volt a Songs Of Faith And Devotion Live! A Depeche Mode leghosszabb című albuma... És - az angliai listán elfoglalt 46. helyet figyelembe véve - a legsikertelenebb is... Ez volt az az album, amit valóban csak a vájtfülű rajongók vettek meg...

Milyen is ez az album? Akár egy rockegyüttes live albuma. Sok dob, sok gitár, mély Dave-hang ellensúlyozva Martin magasával és az énekesnők telt hangzásával... Véleményem szerint nem annyira "feszes" az album, mint a 101, de hogy nagyon jól szól, az biztos. És az album egyik legnagyobb csodája: noha a koncerteken a számok messze nem albumsorrendben következtek egymás után (sőt, nem is egy helyen vették fel őket!!!), Alan mégis úgy megcsinálta (merthogy ez bizony szinte teljes egészében egy őáltala készített album), hogy egymás után szóljanak a dalok...
Így mindjárt az I Feel You is az első. Ahányszor meghallom ezt a számot, mindig az ugrik be, hogy akár ez is lehetett volna a koncertkezdet (persze semmi bajom nincs a Higher Love-val...): lassan beinduló kezdet (azzal a résszel kezdődik, ami a nagylemezen a Get Right With Me levezetésének szolgál, néhányan Interlude Nr.4-nek, Swampynek, vagy Life Is too Shortnak nevezik), aztán néhány fékcsikorgós effekt, és a dob, ami leszedi a fejünket... És már itt is van Martin a brutális gitárral: a DM egyik nagy pillanata ez... Egész jó albumkezdet tehát! Sajnos Martin nem "bonyolódik bele" a másik gitárhangzásba, így az a katartikus rész, ami az albumverzión van (az "I Feel You - Your Heart It Sings" rész előtt), az itt elmarad... A szám elég hosszú (7 perc 11 másodperc), és nagyon jól szól... Egy kis nyugalom: a második kislemez, a Walking In My Shoes jön. Brilliáns kezdet után egy kicsit depressziós a folytatás: Dave nagyon panaszosan, szomorúan énekel, és a bluesos, hosszú gitárfutamokkal tarkított alap sem derít minket jókedvre... Ez a szám, ami a Depeche Mode történetének egyik legteljesebb száma, de nekem csak akkor esik jól, ha rosszkedvem van... ráadásul ezen a dalon sem érzem igazán, hogy koncertszám lenne, noha megjelenése óta minden koncerten felcsendül. A következő dal viszont mindig bejön: ez a DM rajongók nagy antikedvence, a Condemnation. Martint itt a gospelhölgyek segítik, és Dave szinte ugyanolyan áthatóan énekli ezt a gyönyörű dalt, mint az albumon... Érdekesség, hogy az itt található Condemnation nem az a Condemnation, ami már a kislemezen rajta volt! Hiába, a Depeche Mode nem ismétli önmagát (kivéve akkor, amikor az In Your Room kislemezre ráteszik mégegyszer ezen live album In Your Room-ját...). Ezután jön a Mercy In You, amelynek kezdete valami frenetikus. Mintha egy jamaicai reggaeegyüttes kezdene bele az újabb banánszoknyarázóba... Aztán hirtelen komolyabb dobok: el lehet kezdeni ugrálni - majd bejön a Mercy In You jellegzetes, koszos gitárhangja - és el lehet hinni, hogy Úristen, ez Depeche Mode! Hihetetlenól jó kezdetű és hihetetlenül jó végű dal - a kettő között az albumverziót hallhatjuk. A következő dal a Judas, ami itt kissé nehézkesebben indul be, Martin csak egy bő perc után kezdi el a szövegét. Mart egyik leggyönyörűbb dala élőben még szívhezszólóbb: különösen a vége, ahol a közönséggel együtt énekli. Az albumon hallható instrumentális rész itt nem hallható. Érdekes, és kissé idegesítő (de szerencsére alig hallható) zörejek után elindul az In Your Room. Az albumverziót hallhatjuk Dave lebilincselő, bár már-már ijesztően mély hangjával. A hangzás nagyon mély és megfogó, a színpadkép főleg (emberarcokkal, lásd honlapom főoldala), és ugye Dave ennek a számnak a végén dobja be magát a közönségbe, bár egyszer egyébként nem sikerült neki, és eltört a bordája). A dal vége katartikus! A vokalista hölgyek éles hangja betörti a teret, Alan őrülten dobol, Dave-et meg szedik ki a közönség soraiból... Huhhh! A Get Right With Me következik, az album legrövidebb száma (3 perc 12 másodperc). Tulajdonképpen ez a túlhangszerelt szám - annak ellenére, hogy még jobban túl van itt hangszerelve - most jobban szól, mint az albumon (nehéz elképzelni Martin hangjára ezt a dalt, pedig eredetileg az övé volt...). "Természetesen" az I Feel You elején hallott rész - ami az albumon a Get Right With Me után van - most itt nem hallható. A nagy rajongókedvenc, a Rush következik, még brutálisabb hangzással, mint az albumon. Dave remekül együttél a közönséggel, az "I rush for you" sort velük énekelteti egy alkalom kivételével végig a dalban, és a közönség - talán a Personal Jesus és a Behind The Wheel mellett - most tombol a legnagyobbat... Az élőben ritkán eljátszott One Caress következik. Néhány helyszínen vonósok jöttek a színpadra, de az itt hallható felvétel zongoráról hallható, ami által egy kicsit elveszik a csodálatos szám eredeti hatása. És jön az albumzáró-koncertnyitóHigher Love... Dörgést és gitárhangokat hallhatunk (ez volt a koncert introja, amely egyébként Life´s Too Short névre hallgat, lévén hogy az I Feel You hasonló című mixéből lett kiszedve, mivel viszont ezt a mixet Brian Eno készítette, ezért sajnos ez a koncert az egyetlen, ahol a Depeche Mode nem saját készítésű introval indult). Dave első hangjaira ("I can taste more than feel") óriási üdvrivalgás a válasz, hát még arra, amikor az "I surrender heart and soul..." résznél kibújuk a függöny mögül... És akkor el lehet képzelni azt az őrjöngést, ami a szám után volt, amikor lehullott a függöny, és mindhárom további együttestag+a 2 énekesnő+a csodálatos színpadkép láthatóvá vált... A Higher Love-nak egyébként kb. az albumverziója szól, És ezt a csodálatos dalt már magasztaltam a stúdióalbum jellemzésénél, úgyhogy most nem teszem...

A Depeche Mode második - és mindmáig utolsó - live albuma tehát remekül sikerült, mégha csak alig több, mint feleannyi is fogyott belőle, mint a 101-ből... Ez tehát egy kis kitérő volt csak az együttestől, ők továbbra is előre néztek - még akkor is, ha sokáig úgy tűnt, hogy ez volt a legutolsó nagylemez a Depeche Mode-tól...

Készítette: Szigeti Laci.

vissza a főoldalra