Speak And Spell (1981)

1. New Life 2. I Sometimes Wish I Was Dead 3. Puppets 4 . Boys Say Go! 5 . Nodisco 6 . What´s Your Name? 7 . Photographic 8 . Tora! Tora! Tora! 9 . Big Muff 10. Any Second Now 11. Just Can´t Get Enough

1980-as megalakulásuk után a Depeche Mode (korábban Composition Of Sound) már komoly dalpalettával rendelkezett, melyeket különböző kocsmák örömére játszott el nagy lelkesen. Az első számok (pl.: Mirror Is Standing, Sunday Morning, Then I Kissed Her, Radio News, Mouldy Dough, Mamma Mia, Reason Man, Tomorrow´s Dance, Price Of Love, Television Set, Secrets, I Like It, Addiction, Let´s Get Together) közül sokat már nem hallhatunk (hacsak nem az I Like It-ot a Depeche Mode-klubban), ami - valljuk meg - nem nagy kár. (Ezt csak azért mondom, mert én már hallottam párat). Jónéhány feldolgozást is találhatunk (pl. Everly Brothers, ABBA, The Crystals, Lieutenant Pigeon, Gerry And The Pacemakers), s néhány számot a később kivált Vince Clark dolgozott át későbbi együttese, a Yazoo! számára, tehát azok (pl. a Secrets - Unmarked címen) Yazoo! albumokon hallható. Néhány, a mai rajongók számára már ismerősebb szám is létezett már ekkor (Ice Machine, Photographic (Bright Light néven), Big Muff, Shout!, I Sometimes Wish I Was Dead (Sometimes Wish néven)), de amikor 1981-ben végül is, miután a rosszul kiválasztott első kislemez (Dreaming Of Me) megbukott, de a második, a New Life óriási siker lett, a fiúk elhatározták, hogy albumot készítenek. Ebbéli elhatározásukat erősítette a kislemez (New Life) turnéja, ami hatalmas sikert hozott.

Ezután már csak egy gond volt: ki kellett választani a dalokat, melyek felkerülnek erre a kislemezre. Feldolgozást nem akartak, s ragaszkodtak hozzá, hogy vagy Vince Clark, vagy Martin Gore legyen a dalok szerzője. Így nem került fel az albumra a remek Television Set, amit Vince Clark egyik barátja komponált. A harmadik kislemez, a Just Can´t Get Enough frenetikus sikere már nagyon éretté tette a helyzetet egy új albumra, viszont mivel az első két maxinál nem gondoltak nagylemez kiadására a fiúk, azokon "ellőtték" két adu ászukat, az Ice Machine-t (a Dreaming Of Me kislemez B oldalán) és a Shout!-ot (A New Life kislemez B oldalán). A különös című Speak And Spell (Beszéd és varázslat? Beszéd és átok? Beszélj és betűzz?) albumra végül is újdonságként (tehát olyan számként, amit még pl. a New Life Touron nem játszottak) csak a Nodisco és a Just Can´t Get Enough maxi B oldalán található, Martin által komponált, instrumentális Any Second Now énekelt verziója került fel.

Az album óriási siker lett, Angliában a remek kislemezes helyezések (A New Life tizenegyedik, a Just Can´t Get Enough nyolcadik lett!) mellett a nagylemez is bejut a Top 10-be (tizedikként), sőt az album még az amerikai listákra is felkerült (tizenötödikként). Lássuk, milyen is ez a korong?

Vince Clark hatása erőteljesen érződik (mint ahogy egy kicsit a későbbi Erasure hatása is - Vince Clark ugyanis a DM-ből kiválása és a Yazoo! után ennek az együttesnek lett oszlopos tagja), és egyáltalán annak, hogy itt most egy úttörő dologról van szó: egy teljes egészében szintetizátoralbumról (ez akkor még meglepő volt, bezzeg ma...). Mai füllel meghallgatva az album elég mókás jelleget ölt, különösen a Depeche Mode későbbi hangzásának ismeretében; erős, minimál szintialapok, szinte tökéletesen azonos hangszínekkel. A design meglepő módon remekül illeszkedik a többi album sorába. A Depeche Mode ugyanis mindig ügyelt rá, hogy (1-2 esettől eltekintve) se a nagy-, se a kislemezborítókon ne szerepeljenek az együttes tagjai. Ez alól nem kivétel az első nagylemez sem, ahol egy festett, elmosódott hattyú reppen fel éppen fészkéről.

Az album zenei világa tehát végtelenül egyszerű, a szövegvilága annál kevésbé. Nagyon nehezen szűrhető le, hogy miről is szól a tizenkét szám, a szövegeket mintha készakarva kutyulta volna össze Vince Clark (mindössze a Tora! Tora! Tora!-át és a Big Muff-ot írta Martin csak éppen ez utóbbi instrumentális). Meglehet, hogy valóban készakarva tette... Nagyon gyakran előkerül a fényképezés meg a filmezés, mint központi motívum. Akit érdekelnek a dalok szövegei, itt elolvashatják.

Itt az első szám, New Life címmel. Persze, hogy a második, betörő maxi ez, s ilyen címmel amúgy sem lehetne az album közepére tenni egy dalt. A Depeche Mode már itt is vigyázott valamennyire arra, hogy az első szám egyértelműen elkezdje, felvezesse az albumot, az utolsó pedig összefoglalja és előremutasson a következő albumra, vagy a bekövetkező változásokra. Ebből itt még nem sok érződik, de majd később igen. A dalból nem sokat lehet érteni, de a lényeg körülbelül az, hogy itt most új élet kezdődik, új együttes születik. Következik az I Sometimes Wish I Was Dead, a DM rajongók egyik antikedvenc dala. Annak ellenére, hogy mennyien mondták már a Depeche Mode-ra, hogy halálzenét játszik, a Death´s Door-t leszámítva csak ennek az egy dalnak a címében fordul elő a halál szó - és ez az együttes legvidámabb dala. Olyannyira vidám, hogy már egy kicsit túlzottan is az. Rövidke (alig két perc), és nem nagyon szól semmi érdemlegesről. Ami engem illet, nekem ez a kedvenc dalom a lemezről. Jön a Puppets (amelynek régen Operator volt a címe) az első dal, amiről lehet sejteni, hogy miről szól (egy kis hímsovénságról), sőt itt előkerül az az erős erotikus töltet, ami annyira jellemzett néhány későbbi albumot. Ez egy lassabb dal, de a dobprogram most sem kapcsol ki, ami kissé nyomasztóvá teszi az összhatást. Nagyon hasonlít egyébként a Tomorrow´s Dance-re, de az jobb. Sebaj, túlvagyunk az első holtponton, messze még a következő. Következik a Boys Say Go!, amit vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon utálnak a DM-rajongók, de a Depeche Mode-klubban soha ki nem maradhat. Ez az első igazán nagy buliszám, a szövegek viszont - a refrén kivételével - ismét elég bonyolultak. Ennek a dalnak régen csak szimplán Boys volt a címe. A Nodisco következik, ismét érdekes szövegekkel. Nem a legjobb szerzeménye az együttesnek. Nagy-nagy kedvenc jön (már aki szereti a Speak And Spell-t), a What´s Your Name?, amelynek régebben Pretty Boy volt a címe (ezen az albumon még divat volt, hogy a cím más volt, mint amit a szövegből sejteni lehetett, vagy a szövegben megtalálható volt, pedig 1982-től a DM címek - a Blue Dress és a Goodnight Lovers kivételével - megtalálhatók voltak a szövegekben is). A What´s Your Name? amolyan I Like It szintű pörgős dalocska, ma már eléggé érdekes refrénnel (ti. fiúk azt énekelik, hogy "Hey, you´re such a pretty boy"), de azt tudni kell, hogy ekkortájt egy divatos fiúcsapatnak (merthogy ez volt ám a Depeche Mode 1981-ben!) az volt a szokása, hogy a lányok gondolatait énekelték meg, akik ugye általában a fiúkról álmodoznak. A következő dalnak, a Photographic - nak külön története van. A még Bright Light-nak címzett dal szerepelt már az 1980-as Some Bizarre Album című alternatív válogatáson, egy rövid, pörgős verzióban. A szám azonban nem igazán aratott nagy sikert, így viszont gondba került a csapat, hiszen ezt akarták első maxiként kiadni. Ehelyett kiadták a Dreaming Of Me-t, a Photographicot pedig átremixelték egy hosszú, közel sem ilyen pörgős verzióra, ami az albumra került fel. Jellemző volt, hogy mennyire nem bíztak a Photographicban, hogy a Speak And Spell Touron a koncertek legelején "túlestek rajta", noha a jó számokat általában a koncert végére szokták tartogatni... Paradox módon ez az elég közepes albumverziós Photographic nagy siker lett, az együttes meg foghatta a fejét, hogy miért is a Dreaming Of Me-t adták ki elsőként. A Photographic sikere pedig csak nőtt és nőtt... Ez egy ballépés volt. Gyógyír, hogy az újonnan The Singles 81-85-ön rajta van a Some Bizarre Albumon található verzió is. A dal egyébként valószínűleg egy szerelmi csalódásról szól, bár nem nagyon lehet rájönni itt sem a mondanivalóra. Az album következő dala, a Tora! Tora! Tora! a pearl harbori japán támadás jelszava, és az első politikai színezetű dala a csapatnak - nomeg az első Martin által írt dal. Igényes (!) szintitéma, és nyomasztó szövegek ("You played a skeleton... I played an american...") Egy újabb nagy sláger az albumról. Itt a második holtpont, az instrumentális Big Muff. A korabeli csúcstechnológia széleskörű használata Martin Gore-tól, fülbemászó dallam, ám engem mégis meglehetősen idegesít a dal, hogy miért, nem tudom. Martin által énekelt, de Vince által írt dal következik, az Any Second Now. A "film"-motívum megint megjelenik, Vince kedvenc témájaként. Talán az album egyik legkellemesebb színfoltja ez a dal. Pedig még itt az örök Speak And Spell-kedvenc a végén (csak hogy buli legyen a búcsú), a Just Can´t Get Enough. A számtalanszor feldolgozott Mode-sláger kedves, dögös szövegei sokakat rabul ejtettek 1981-ben. Vince Clark egyik legjobb dala (de feltétlenül a legidőtállóbb) a Depeche Mode keretein belül. Az együttes első klipje, ma már elég mosolyogtató image-dzsel (rendőrruha, stb.). Az album tehát vidáman, kellemesen zárul. (De ha jól belegondolunk, csak a Some Great Reward zárul kifejezetten szomorúan).

Összességében a Depeche Mode első albuma nem igazán tehető oda jó szívvel a többi mellé, mert nagyon különbözik a többitől. Ám ez a hangzás 1981-ben haladó volt, és jónéhány kedves, fülbemászó dalt adott ez az album is a világnak. Viszont ez lett az együttes leggyengébb korongja, ennél már csak (sokkal) jobb jön...

Készítette: Szigeti Laci