Violator (1990)

1. World In My Eyes 2. Sweetest Perfection 3. Personal Jesus 4. Halo 5. Waiting For The Night 6. Enjoy The Silence 7. Policy Of Truth 8. Blue Dress 9. Clean

1989-et írunk, a Depeche Mode a legnépszerűbb együttesek egyike, ennyi rajongójuk még sohasem volt, mint most (ez nagyrészt annak köszönhető, hogy Amerika szinte megőrül értük, és ott egy kicsit sokan laknak), ám a Music For The Masses album és a 101 című film után egyre erősebbek lesznek azok a hangok, amelyek szerint "elüzletiesedett" az egykori nagy lázadók zenéje, a rajongók pedig egyre türelmetlenebbül várják az új stúdióalbumot, hiszen 1987 óta már túl sok idő telt el...

Az igazság az, hogy mindössze fél évet pihentek a fiúk, 1989 elejétől nyaráig, hiszen 88-ban még a filmet forgatták, 89 nyarán pedig már ismét stúdióba vonultak. 1989 nyarán némi meglepetésre Martin Gore szólóalbumot adott ki Counterfeit címmel. A mindössze 6 számot tartalmazó középlemezen csak feldolgozások voltak hallhatók, egy kicsit Music For The Masses-es, sőt - szentségtörés leírni, de - kicsit Erasure-es alapokon. Túlzás lenne azt állítani, hogy nagy sikert aratott volna ez az EP, de az igazán érdeklődő rajongók minden bizonnyal megvették.

A korszak legnagyobb pozitívuma a kislemez-menedzsment megváltozása volt: a Depeche Mode ezúttal nem azt csinálta, mint eddig csaknem mindig, hogy elkészít egy albumot, és aztán - közvetlenül az album kiadása előtt - adja ki az első kislemezt, hanem - mint ahogy azt legutóbb 1984-ben a Some Great Reward esetében történt - először elkészített egy kislemezt, és utána kezdett el dolgozni az új albumon. A kislemez, amely a Personal Jesus címet adta, akkora felfordulást okozott Mode-os (sőt! popzenei) berkeken belül, hogy ihaj. Egy ismerősöm, aki akkor (és azóta) Mode-os volt, mondta, hogy azt hitték, hogy az új szám csak valami rossz vicc.

Elképesztően idegen, countrys, gitáros, westernes zenei alap, borzasztóan ködös, DM-től távolálló témáról szóló szövegek. Első hallás után mindenki egyetértett azzal, hogy a kislemez B oldalas dalát, a Dangerous-t kiadni sokkal jobb ötlet lett volna: ez egy egyszerű, Depeche Mode-ra sokkal inkább emlékeztető dal, sokkal inkább "Martinos" szövegekkel (merthogy ismét a szex a téma a dalban). Az európai rajongók a klip - és a szám - erős amerikai, western-hangulata miatt is aggódtak, úgy érezhették, hogy a kedvenc együttesük végleg amerikai vizekre evez. Az előrelátóbbak azok voltak, akik halkan megjegyezték, hogy a DM majd minden "album első kislemeze" sokkoló, és hogy várjuk meg az albumot, vagy néhányan arra is céloztak, hogy ez a Personal Jesus bizony precizebb és kidolgozottabb mindennél, amit a Music For The Massesen, de a Depeche Mode egész eddigi munkássága alatt hallhattunk.

Mindenesetre a kislemez nagy siker lett, Amerikában szédítő sebességgel emelkedett a listákon egészen a huszadik helyig, ami a People Are People óta a legsikeresebb DM-helyezés volt Amerikában (mindig mindenki megjegyzi, hogy még Madonna aktuális albumát is megelőzte, és ez igaz is), Angliában pedig tizenharmadik lett. Keserédes helyezés: az 1984-es Master And Servant óta nem volt ennyire elöl angol listán Depeche Mode-szám, viszont egy album első kislemezeként - különösen a BBC negatív preferálásának csökkenésével - sokkal jobb helyezésre is lehetett volna számítani. Mindenesetre 1989 hátralévő része a kislemezen való csámcsogással telt, miközben a DM csendesen készítgette az új albumát.

Így múlt el 1989, és kezdődött 1990. Hazánkban nagyon kezdett megnőni a DM-szerű zenék iránti kultusz és rajongás, köszönhetően nagyrészt a két 88-as DM koncertnek, és a Bonanza Banzai 1989-es, debütáló albumának, amely ugyancsak ezt a zenei stílust képviselte. 1990 január végén aztán a világ felkapja a fejét egy klipre. Egy király - kempingszékkel a hóna alatt - járja a hegyeket, völgyeket, vízpartokon és havas hegycsúcsokon barangol - s a klip alatt pedig egy végtelenül egyszerű, de mégis meseszép, gitárjáték hallható. A leggyönyörűbb mégis a refrén: mintha kibicsaklana az énekes lágy hangja, de mégis tovább énekel - egyszerű, mégis gyönyörű szövegeket, olyan dologról, amit már mindannyian átéltünk, és a legszebbként őrzünk meg az emlékezetünkben: a csendes, szavak nélküli együttlétről. És a klip végén, amikor minden elhallgat, az énekes hangja még egyszer megszólal: Enjoy the silence... És ekkor kiírják a TV-képernyőre: Depeche Mode: Enjoy The Silence (Violator, 1990)...

A világot elsöpörte ez a dal. Az Enjoy The Silence napokon belül a TV és rádióadók első számú kedvence, s 1990 telének és tavaszának első számú slágere lett. A kívánságműsorok nem győzték játszani a számot, minden magára valamit is adó klipcsatorna naponta többször leadta Dave (mert Ő az előző bekezdésben említett énekes) magányos menetelését. A rajongás ezúttal tényleg globális méretű volt: a DM-ről eddig sosem hallók, vagy a DM-et elutasítók is fejet hajtottak a valóban fantasztikusan sikerült, érzelmes, hódító dal előtt. A kislemez fogyott, mint a cukor (a két instrumentális, érzelmes B oldalas szám, a Memphisto és a Sibeling is igen jól sikerült, egy kicsit a St. Jarna-Moonlight Sonata kettősre emlékeztetett), Angliában hatodik, Amerikában nyolcadik (ez máig csúcs), az összeurópai listán pedig - elsőként és utolsóként a Depeche Mode történetében - első helyen zárt a szám! Később, 1991 elején pedig a Grammy-díj kiosztáson a legjobb videóklip kategóriában is az Enjoy The Silence nyert...

A világ tehát megőrült, a Depeche Mode - egyetlen jól eltalált kislemezzel - szinte vita nélkül a legnagyobb népszerűséggel bíró együttes lett (Michael Jackson és Madonna nem együttes). A lehető legjobb időpontban, egy hónappal az Enjoy The Silence kislemez után megjelenő Violator című album így tehát sikerre volt ítélve... (érdekes kérdés, hogy a Violator - ami annyit tesz, mint "kötekedő", "zavarkertő", "zavaró" név honnan jött. A legnagyobb valószínűség az Enjoy The Silence első sorából származik: "Words like violence break the silence...", ám állítólag volt ekkortájt egy DM-dal, ami nem került fel egy kislemezre és az albumra sem, s a címe Violence volt.).

A Violatort tehát 1990 márciusában adták ki, és elképzelhetetlen sikert aratott. A dedikálás napján több, mint húszezren gyűltek össze Los Angelesben, és 6 órára az egész város megbénult a 15 háztömbnyi várakozó ember miatt. A dedikálás aztán már nem zajlott ilyen szerencsésen, fél óra elteltével kitört az őrület, és az együttest ki kellett menekíteni a lemezboltból. A Violator mindezek ellenére (vagy talán ezért is?) szédületes mértékben fogyott: ez volt az első album, amely ugyanannyira "ment" Amerikában, mint Angliában, ezúttal tehát "amerikai" és "európai" is lett az album... Egy nagyon érdekes statisztika: a Violatorból 6 és fél millió példány fogyott (nem is beszélve a kalózkiadványokról és a másolatokról)! Az eddigi csúcs a Music For The Masses kétmilliója volt...

Az együttes tehát végre sütkérezhetett egy kicsit a dicsőségben: ekkortájt nincs igazán náluk népszerűbb banda a Földön. Angliában másodikak, Amerikában hetedikek (mindkettő csúcs 1993-ig) a listákon a nagylemezzel, ám szerte Európában - különösen Magyarországon - kitör a Depeche Mode-őrület. Az album hazánkban is olyan jól szerepel, mint az eddigi külföldi albumok még soha. Egy basildoni fiúcsapat lett tehát a világ ura. Egy album, ami nem is lett túl lázadó, vagy sötét (Black Celebration), sem túl tinglitangli vagy könnyed (Music For The Masses), sem túl európai, sem túl amerikai ízű, hanem mindezek keveréke, ugyanakkor egyikből sem volt benne semmi... Nagyon nagy album.

Ekkortájt téma volt, hogy csak most ne legyen megint lázadás, mint ahogy az a Blasphemous Rumours-nál történt. A következő kislemez, a májusi Policy Of Truth egy kicsit mégis erre emlékeztetett, hiszen ezen az érzelmes és gyengéd érzelmekkel teli albumon ez volt a legkeserűbb szám. Igaz, zeneileg talán a legigényesebb is (a Clean mellett természetesen). A kesernyés hangzású számhoz jól illik a szomorú hangulatú klip. A szám tizenhatodik lesz Angliában, az igazi meglepetés ezúttal is Amerika, ahol először ér el jobb helyezést (15.) egy Mode-kislemez, mint Angliában.

A Policy Of Truth egyúttal az aktuális koncertkörút beharangozója, amelyen ismét Martin szolgáltatja a meglepetést: nagyon ritkán játssza el az album két, általa énekelt dalát (Sweetest Perfection, Blue Dress), ehelyett a leggyakrabban egy akusztikus gitárral a kezében elénekli az I Want You Now-t és a World Full Of Nothing-ot, de az is előfordul, hogy a Little 15-t (!) és a Here Is The House-t (!) prezentálja - ugyancsak akusztikus gitárral kísérve önmagát. Semmi Somebody, semmit A Question Of Lust...

A turné némi meglepetésre Amerikában kezdődik, Pensacolában. A nyitókoncerten óriási tömeghisztéria fogadja a csapatot, s ez a hisztéria és rajongás csak növekszik a turné előrehaladtával. Ausztráliában és Japánba is ellátogat a csapat. Szeptemberben kijön a "tuti-tipp" negyedik kislemez, az együttes talán legjobb száma, az album érzelmes nyitódala, a World In My Eyes. Nagy siker - ezúttal Németországban a legnagyobb - de az angliai tizenhetedik hely is nagyon jó helyezés. különösen úgy, hogy a dallal szinte semmit nem csináltak - azaz nem remixelték át (hálistennek)! A kislemezt ezúttal elsősorban a két remek B oldalas dal, a Sea Of Sin és a Happiest Girl vitte el. A turné vége előtt kiadják az aktuális videókazettát Strange Too címmel. Ezen a Violator album hat klipje látható - merthogy eleddig egyedülálló módon két további albumszámhoz is klipet forgattak, a Halo-hoz és a Cleanhez! Így - a négy kislemezes klip mellett - ez a két klip is látható a videókazin. A turné 1990 végén ér véget a legnagyobb sikerek csúcsán, s ezzel együtt az együttes legsikeresebb időszaka is befejeződik...

Milyen album is a Violator? Precizebb, kiszámoltabb és mégis érzelmesebb, mint eddig bármilyen mű az együttes történetében. Kemény, pontos szintetizátoralapok hosszú, érzelmes gitárfutamokkal dúsítva, néhol félelmetes, de inkább fűtött, erotikus hangulatot idézve. A dalszövegek igazán egy témához sem köthetők, Martin ezzel az albummal kezdi meg az egyre ködösebb, nehezebben fogható szövegek gyártását (sokak szerint a Music For The Masses után nem is baj...). A leginkább megfogható hangulat azonban a szövegekben az erotikus vágy, ami azonban sok mindennel keveredik, nincs annyira előtérben, mint mondjuk a Black Celebration esetében. A legprecizebb, legkiszámoltabb s talán a legtechnikaigényesebb album tehát ez. Azok, akik követik a Depeche Mode pályafutását, általában azon a véleményen vannak, hogy zeneileg a legigényesebb alkotás az együttes történetében.

Az album a fantasztikus World In My Eyes-szal nyit. Kemény, erős, erotikától fuldokló, s mégis végtelenül egyszerű alapokon Martin legjobb, legátfogobb, legdinamikusabb szövegei találhatóak. A legtökéletesebb albumnyitó dal: felkészíti a hallgatót, hogy mit fog hallani az elkövetkezendő negyvenhét percben: "Let me take you on a trip around the world and back", "I´ll take you to the highest mountain, to the depths of the deepest sea", "Let me put you on a ship on a long long trip", "All the islands in the ocean, all the heavens in the motion - let me show you the world in my eyes", s közben a testünk és a lelkünk külön sétába kezd: "Let your mind do the walking, let my body do the talking", "And let my hands do the soothing" "Your lips close to my lips". A hosszú levezetés Dave erősen kiemelt, visszahangosított, remek hangjával gyönyörű: "Let me show you the world in my eyes" - Engedd, hogy megmutassam a világot, ahogy én látom. A klip koncerten készült és nagyon jó lett. A világ bemutatása megkezdődik a következő, Martin által énekelt dalban, ez a Sweetest Perfection. Nagyon jól eltalált, sodró, atmoszférikus dal eléggé ködös szövegekkel, de valószínűleg a drogokról és/vagy az alkoholról lehet szó. "The sweetest perfection of body and mind, sweetest injection of any kind", "When I need a drug in me..." Mindenesetre Martin különös "vallomása" érdekes. A dal vége egy egész elképesztő hangkavalkádba fullad, az utolsó egyperces káosz miatt sokan nem is kedvelik a számot. Az első kislemez, a Personal Jesus következik, némileg hosszabb verzióban, mint ahogy az a kislemezen volt hallható. A dalt különös hangszerelése és teljesen elvont szövegei nagyon egyedivé teszik ezt a slágert. A slágeresség - és a koncertkedvencség - ez esetben annyiból áll, hogy a dal többször is visszatérő, "Reach out and touch faith!" sorait nagyon szokás üvölteni klubbokban és koncerteken... A klipből sem sok minden derül ki, az együttes unatkozó westernhősöket játszik, akiket gyönyörű nők vesznek körül. Az albumon Dave kedvenc Violator-dala (!) következik, ez a Halo. Ez a legtipikusabb Violator-dal: kemény, erőteljes, erotikát sejtető szintetizátoralapok, felette teljesen ködös Martin-szövegek, de valószínűleg ismét a szex a téma. A klip nagyon nagy port vert fel annak idején, ugyanis - az It´s No Good-ig - ez volt a leginkább giccsbehajló DM-klip: egy vándorcirkusz mindennapjait mutatják be, amint Martin és Dave egy lányért verseng, és Martin nyer. Az album nyugvópontjához érkezik, ugyanis a Waiting For The Night talán a legcsendesebb dala az együttesnek. Lágy szintihangzás, gyengéd Dave-hang és megnyugtató szövegek. Az együttes legnagyobb slágere, az Enjoy The Silence a következő dal. Erről a dalról és a klipjéről már mindent leírtam feljebb - mestermű, mérföldkő az együttes történetében. Martin szövege brilliáns, a zene pedig olyan, hogy még ma is mindenkinek (!) tetszik. Az Enjoy The Silence után egy majd két perces instrumentális dal következik Crucified címmel (ez egyébként az aktuális koncertkörút intrója, amelyet ott egybekevertek a Kaleid című instrumentálissal, ami egyébként a Policy Of Truth kislemez B oldalán található). Mivel a CD-n nem jelölték ezt a számot és a CD lejátszók sem jelölik külön a dalt, ezért sokaknak nincs tudomása erről a számról. A Crucified elhalkulása után az első tíz alkalommal megijed az ember, annyira váratlan helyen robban be a Policy Of Truth, az újabb kislemezes dal. Nyers, kemény alapok, keserű szövegek. A klip egy szakítás történetét meséli el. Talán kislemezes számnak jobbat is lehetett volna választani. Az album másik Martin által énekelt dala következik, a Blue Dress. Noha az album szövegei igazán nem követnek semmilyen koncepciót (messze már a Construction Time Again), ez az enyhén szólva is különös dal egy kissé kilóg az albumról. De csak a szövegei: zeneileg talán az egyik leggyönyörűbb Martin-dal ez, keringőszerű, lágy dallamokkal. A szám utolsó taktusai egy érdekes hangegyvelegbe folynak át: ez az Interlude Nr. 3. Talán az album legnagyobb, de mindenképpen legmeglepőbb pillanatai: ének, tengerpart-hangulat és valamifajta kaparászás (?) - mintha egy Recoil albumot hallanánk... A kaparászás egy különös szintihanggal keveredik, majd a szintihang lesz az uralkodó egészen egy másik, nagyon mély szintihang bejöveteléig - és ez már a Clean... Talán az együttes legteljesebb dala ez. Fantasztikusan szép és sejtelmes zenei hangok, az érzelmek a tetőponton, és talán a legeltaláltabb Martin-szövegek... A legtökéletesebb zárószám: egyrészt, mert visszatekintés ("And to the tears and the in-between days and the troubles I´ve seen - now, I´m clean"), másrészt pedig minden benne van, amit a Depeche Mode mondani akar nekünk - és legfőképpen a számomra nagyon szimpatikus DM-ars poetica: "I don´t advise and I don´t cricitise I just know what I like with my own eyes". Azaz: én nem tanácsolok semmit és nem is kritizálok, de azért mindig megvan a magam véleménye. Kovács úr tanulhatna ebből a pár sorból... Gyönyörű zárása egy méltán népszerű albumnak... És gyönyörű a klip is: Martin és egy lány csókolózását láthatjuk, miközben a vásznokon amiket néznek, a DM-képek vonulnak el (a Martin rajongó lányoknak jóval kevésbé tetszett a klip)...

A Violatorral a Depeche Mode elérte, hogy a világ egyik legnépszerűbb együttese lett és azt is, hogy a legnagyobb fanatikumú rajongótábor lett az övéké. Ekkor még sokan úgy gondolták, hogy a rajongás csak növekedni fog, de ma már láthattuk, hogy a Violator sikerét máig nem sikerült felülmúlni - köszönhetően annak is, hogy az együttes következő albuma nem fog a könnyen emészhető lemezek közé tartozni, ráadásul túl soká (1993-ban) jön csak ki... Mindenesetre a Violator lett az együttes legnépszerűbb és talán a legjobb albuma, amely méltán kér helyet a pop-rockzene történelem legjobb albumai mellett.

Készítette: Szigeti Laci.